Az ember életében vannak átmeneti időszakok, amikor minden mozgásban van. A fiatal felnőttkor éppen ilyen: elhagyjuk a biztonságos iskolai kereteket, elvileg „felnőttként” működünk, de még nem állt össze egy stabil életforma. A társadalom azt sugallja, hogy itt az ideje „belépni a nagybetűs életbe”, miközben sokan csak egyetlen dolgot éreznek: pánikot.

Mindannyian többféle szerepben vagyunk jelen a mindennapjainkban: szülőként, partnerként, szakemberként, barátként, gyermeke valakinek – és még sorolhatnánk.

Ezek a szerepek önmagukban természetesek, sőt gazdagíthatják az identitásunkat. A nehézség ott kezdődik, amikor ezek a szerepek összeütköznek, egymás rovására mennek, vagy amikor egy adott szerep túlzott elvárásokat ró ránk, és elnyomja a többit. Ezt nevezzük szerepkonfliktusnak.

A szerepkonfliktus gyakran belső feszültséggel, kimerültséggel, bűntudattal vagy az „én hol vagyok ebben az egészben?” érzésével jár.

Ha azt mondogatod magadnak, hogy "nekem semmi nem sikerül", akkor pontosan ezt fogod észrevenni. A fókuszod meghatározza a valóságod. Amit keresel, azt meg is találod.