Transzgenerációs örökségeink- a lojalitás láthatatlan szálai

Ma egyre többet hallunk a transzgenerációs traumákról, ami valóban nagyon fontos téma, hiszen sok fájdalom, feldolgozatlan veszteség, elhallgatott történet hat ránk nemzedékeken keresztül, ami láthatatlanul mozgatja működésünket. Azonban ennek van egy másik aspektusa is, amelyről kevesebbet hallani. Érdemes rálátni arra is, hogy például, melyek azok az erőforrások, amelyek segítették a család túlélését nehéz helyzetekben, milyen értékek mentén élték az életüket őseink, amelyek számunkra is kapaszkodókat adnak a mindennapokban.

A kontextuális szemlélet segíti ezt az egyensúlyt megtalálni, segít rálátni azokra a láthatatlan szállakra amely mozgathatják mindennapjainkat, de nemcsak a nehézségek mentén, hanem azokon túl is, hogy meglássuk, mi az, amit érdemes továbbvinni.

Lojalitás

A lojalitás Böszörményi-Nagy Iván kontextuális terápiás szemlélet értelmezésében sokkal inkább egy belső, erkölcsi kötelezettség, amely a családtagok között jön létre. Ez a kötelék meghatározza, hogy kinek mit „kellene” tennie, mire érez kötelességet vagy bűntudatot, miért érez hűséget, vagy lojalitáskonfliktust.

Lássunk egy pár gyakorlati példát.

1. Az önfeláldozó gyermek

Anna 32 éves, és még mindig a szüleivel él, miközben évek óta tervezte, hogy elköltözik a barátjához. Édesanyja súlyosan beteg, és Anna úgy érzi, nem hagyhatja őt egyedül. Bár a testvérei is segíthetnének, valójában minden felelősség Annára hárul.

Itt a láthatatlan lojalitás az, ami Annát ebben a helyzetben tartja. Anna teljes mértékig felvállalja anyja gondozását, mert úgy érzi, hogy tartozik édesanyjának, ami azonban megakadályozza abban, hogy önálló életet kezdjen. Az önsimereti folyamat során Anna számára fontos, hogy felismerhetővé váljon, hogy ez a lojalitás túlzó, és saját fejlődése rovására megy.

2. „Kettős lojalitás” egy mozaikcsaládban

Péter elvált férfi, új párkapcsolatban él, de 12 éves fiát az előző házasságából kéthetente nála helyezik el. Új párja nehezen viseli, hogy Péter ennyire elkötelezett a gyermekével szemben, míg Péter úgy érzi: ha nem áll fia mellett, akkor „elárulja” őt.

Ez az ún. kettős lojalitás tipikus esete. Az ember egyszerre próbál lojális maradni a gyermekéhez (születési lojalitás) és az új párjához (választott lojalitás), de ez konfliktust szül.

Az önismereti folyamat célja ilyenkor a különböző lojalitások tudatosítása és az etikai egyensúly helyreállítása.

3. A generációkon átöröklött hűtlenség

Dóra egyre jobban szenved férje hűtlenségétől, de valahol mélyen ismerős neki ez a dinamika. A folyamat során kiderül: Dóra nagyapja elhagyta a családot, anyja pedig mindig megbocsátott az apjának a félrelépéseiért. Dóra szinte „örökölte” ezt a mintát, mintha tudattalanul lojális lenne az anyai „szenvedésmintához”.

Itt a transzgenerációs lojalitás és az „elhallgatott családtörténetek” hatása jelenik meg. Ezek felismerése segít abban, hogy Dóra ne csak ösztönösen, hanem tudatos döntések mentén élje meg kapcsolatait.

És nézzük, melyek azok a tulajdonságoka, amelyek erőforrásokká is válhatnak a generációk számára:

4. Az értékek öröksége – „A tudás mindig fontos volt”

Petra egy olyan családból jön, ahol generációk óta tanítók, könyvtárosok, kutatók vannak. Bár ő művészeti pályára lépett, mégis mélyen benne él az a meggyőződés, hogy a tudás érték, a tanulás tiszteletet érdemel.

Ez az értékrend a család egyik rejtett kincse ,nem kényszerként, hanem belső erőként él benne. Nehéz helyzetekben mindig visszatalál a tanuláshoz, fejlődéshez mint kapaszkodóhoz.

5. A humor mint túlélési stratégia – „Mi még a tragédián is tudunk nevetni”

Bálintéknál sok volt a veszteség mellett, mégis azt tapasztalta, hogy a család vissza tudott nyúlni a humorhoz.

Habár a humor mint megküzdési mód kétélű fegyver is lehet, de egyben hatalmas erőforrás is. Bálint sokszor képes másokat is felrázni, felvidítani, és ez támogatja a saját mentális egészségét is.

5. A spiritualitás vagy hit mint megtartó erő

Zsófi nagymamája mindig imádkozott – akkor is, amikor elvesztette férjét, vagy amikor Zsófi kisgyermekként súlyosan megbetegedett. Bár Zsófi ma már nem vallásos, mégis azt mondja: „A nagyi hite akkor is tartott engem, amikor én nem hittem semmiben.”

Az ilyen láthatatlan lelki megtartó erők nem feltétlenül vallásos formában élnek tovább, de nagyon mély biztonságérzetet adhatnak – akár egy értelmezési keretet az élet nehézségeire.

A kontextuális elmélet, melyet Böszörményi-Nagy kidolgozott, nem a bűnbakkeresésről, hanem az egymás iránti méltányosság és az etikai egyensúly helyreállításáról szól.

A terapeuta segít feltérképezni:

• kinek milyen „adóssága” van a másik felé,

• hol történt „etikai igazságtalanság”,

• és hogyan lehet ezt kölcsönösen orvosolni – akár nemzedékeken keresztül is.

Ez különösen hasznos akkor, ha a kapcsolati minták „beragadtak”, ismétlődnek vagy látszólag érthetetlenek.

Miért ad olyan sokat a kontextuális terápia szemlélete?

A kontextuális terápia – Böszörményi-Nagy Iván munkásságára építve – nemcsak a jelen viselkedéseit, hanem a kapcsolatok mélyebb, erkölcsi és családtörténeti rétegeit is vizsgálja.

Ez a megközelítés azért különösen értékes, mert:

1. Nemcsak a „mi történt”, hanem a „miért pont így történt” kérdésére is választ ad.
Nemcsak a tünetekre vagy konfliktusokra figyel, hanem a mögöttük húzódó láthatatlan lojalitásokra, kölcsönösségi elvárásokra, és családi „adósságokra”.

2. Egyensúlyt keres – nem csak a sebekre fókuszál, hanem az erőforrásokra is.
Ma sok szó esik a transzgenerációs traumákról (jogosan!), de ez a szemlélet segít meglátni a másik oldalt is: azt, hogy a családunkban mi tartott meg minket, milyen értékek, képességek, hitrendszerek öröklődtek tovább.

Irodalomjegyzék

Ha szeretnél mélyebben elmerülni Böszörményi-Nagy munkásságában és a lojalitáselmélet részleteiben, ezeket a műveket ajánlom:

• Böszörményi-Nagy Iván – Geraldine M. Spark: Igazság és lojalitás a családban
  (Eredeti cím: Invisible Loyalties, 1973) – A lojalitáselmélet alapműve.

• Catherine Ducommun Nagy- Lojalitás erős, mely gúzsba köt, vagy felszabadít