Nem a különbségek választanak el minket egymástól, hanem az, ha az igazunk fontosabb a kapcsolatnál.

Gyakran azt hisszük, hogy ha nem ugyanúgy látjuk a világot, az veszélyt jelent a kapcsolatainkra. Mintha az eltérő nézőpont automatikusan konfliktust és egyben távolságot teremtene, pedig sokszor a különbségeink mutatják meg, hol van lehetőségünk a növekedésre.

Nem kell egyformán éreznünk vagy gondolkodnunk ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk egymáshoz és ami még fontosabb, nem kell a másik igazságát kisebbítenünk ahhoz, hogy a sajátunknak helyet adjunk.

Másként látod? Rendben van.

A másik ember valósága épp annyira érvényes, mint a miénk. Nem azért, mert minden igazság egyforma, hanem mert mindegyik más élményből születik. A tapasztalataink, történeteink, sebzettségeink és örömeink más-más szemüveget adnak, természetes, hogy mást látunk. És talán épp erre lenne érdemes gyakrabban emlékeztetnünk magunkat,
attól, hogy másként látjuk a helyzetet, mindkét igazságnak van létjogosultsága, a saját nézőpontunkból, a saját megélésünkből.

A különbözőség, mint növekedési lehetőség

Ha két ember eltérő értékekkel, megoldási mintákkal rendelkezik az egymással történő interakció egy hatalmas lehetőség lehet mindkét fél számára a növekedésre. Megmutathaták egymásnak, hol van szükség tisztább kommunikációra, vagy épp határkijelölésre.

A kérdés sosem az, hogy “ki látja jól?” Sokkal inkább az, hogy,
„Mit mutat meg rólunk ez a különbség?”
„Mit tanulhatunk belőle egymásról és önmagunkról?”

Ha így nézünk a helyzetre, akkor az eltérő nézőpontok híd lehet két ember között, amelyen megélhetjük a stabilitást és a kapcsolat erejét.

A kapcsolatok ereje ott dől el, hogyan bánunk a különbözőségeinkkel

A legtöbb kapcsolat nem amiatt törik meg, mert két ember másként gondolkodik, hanem azért, ahogyan erre reagálnak: visszahúzódással, védekezéssel, bizonyítással, bántással, elhallgatással.

Pedig lehetne másképp is. Ha a kapcsolatot helyezzük a fontossági sorrendünk elejére, nem az igazunkat, akkor

• nem a másik meggyőzése a cél, hanem a megértés,

• nem a vélemény a fontos, hanem a másik ember belső világa, ami mögötte van,

• nem az egyformaságot keressük, hanem a hidat a két világ között.

A különbségeink megtarthatnak bennünket, ha engedjük és beengedjük.

Egy mondat, amit jó lenne gyakrabban kimondani

„Tudom, hogy másként látod ezt a helyzetet, mint én.
És rendben van. A te nézőpontod ugyanolyan értékes és érvényes, mint az enyém.”

Ezzel a mondattal nem adjuk fel saját magunkat, nem hátrálunk ki a nézeteltérésből és nem a kompromisszumra törekszünk. Ez a mondat megteremteni azt a teret, amiben mindketten megjelenhetünk, úgy, ahogy épp vagyunk és ebben a térben történik a valódi közeledés és fejlődés.

Végül

A kapcsolataink minősége nem azon múlik, hogy mindig egyetértünk-e, hanem azon, milyen mélységgel szeretnénk meglátni egymást.
A különbségeink kulcsot adnak ehhez a mélységhez, ha nem elfordulunk tőlük, hanem engedjük, hogy a másik is látva, hallva és megértve érezze magát.

Ha így közelítünk egymáshoz, a nézőpontjaink falak helyett hidak lesznek egymáshoz.