Ami közöttünk történik – a kapcsolat mint a változás és a gyógyulás tere

A kapcsolatok nem „csak” részesei az életünknek. A kapcsolat maga az élet egyik alapfeltétele. A humán tudomány abból indul ki, hogy az ember nem elszigetelt, önmagában álló lény.

Test és lélek, érzelmek és gondolatok, egyén és környezet nem választhatók szét egymástól élesen. Mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással. Hatunk egymásra, folyamatosan alakítjuk egymás tapasztalatait.

Martin Buber ezt a kapcsolat valódi terét a „kettő között”, fogalmával ragadta meg. A kapcsolat nem egyszerűen két különálló ember találkozása, hanem valami, ami közöttük jön létre. Ebben a „köztes térben” formálódik a bizalom, a sérülés, a változás és a gyógyulás is.

Az Imago kapcsolatterápia ebből a kapcsolati szemléletből indul ki. A pár tagjai nem egymástól független, merev és változatlan személyiségek, hanem folyamatosan egymásra ható és egymást alakító társak. Nincs olyan állapot, hogy „nem hatok rád” vagy „te nem hatsz rám”. Minden találkozás, minden érzelmi csere és minden reakció egy kapcsolatban, egy adott kontextusban történik.

Ez azt is jelenti, hogy a személyiségünk és a jellemünk nem teljesen merev és változtathatatlan. A fejlődésünk, a reakcióink és a kapcsolati mintáink összefüggnek azzal a környezettel, amelyben élünk és kapcsolódunk.

A kapcsolati konzultáció egyik fontos célja ezért az, hogy egyre tudatosabbá váljunk:

  • felismerjük, hogyan hatunk egymásra,

  • reflektálni tudjunk saját működésünkre,

  • tudatosabban válasszunk reakciót,

  • képesek legyünk egyszerre megőrizni önmagunkat és kapcsolódni a másikhoz,

    és elfogadjuk, hogy az életünk szükségszerűen kapcsolati és kölcsönösen függő.

Mindannyian egyszerre vagyunk társalkotói a kapcsolatainknak és teremtményei annak a kontextusnak, amelyben élünk

Talán ezért is olyan fontos felismerés: A sérülés kapcsolatban történik és a gyógyulást is itt fogjuk megtalálni.

A kapcsolat nem csupán a probléma helye, a kapcsolat a változás, a fejlődés és a gyógyulás tere is.

Kép: Hannah Skelly www.unplash.com

#ImagoTerápia #KapcsolatiTerápia #Párterápia #Kapcsolódás #Önismeret #ÉrzelmiKapcsolódás #MartinBuber #KapcsolatiSzemlélet #KapcsolatbanGyógyulunk, #önismeret,

Next
Next

Az életközép, mint újjászületés lehetősége