Amikor a szavak valóban elérnek hozzánk

A kommunikáció nem pusztán információcsere. Nemcsak arról szól, hogy mit mondunk, hanem arról is, hogy mit indítunk el a másikban. Egy beszélgetés lehet felszínes csevegés, de akár mély, idegrendszeri szinten ható tapasztalattá is válhat.

Nap mint nap beszélünk egymással. Köszönünk, kérünk, reagálunk, információt adunk át. Mégis ritkán állunk meg egy pillanatra, hogy észrevegyük: felelősségünk van abban, ahogyan kommunikálunk. A szavainknak súlya van, hangulatot teremtenek, vagy kapcsolódást hoznak létre, vagy éppen távolságot.

Rendszeresen járok egy üzletbe, ahol egy középkorú férfi biztonsági őrként dolgozik. Már az is különleges, ahogyan fogadja a belépőket: nyitottan, kedvesen azonban, ami igazán megérinti az embert, az az, ahogy elköszön a vásárlóktól.

Amikor kilépsz, nem csak annyit mond „Viszontlátásra.”, hanem azt is hozzáteszi, hogy „Örülök, hogy láttam.”

Elsőre talán meglepő, sőt kissé szokatlan is, különösen egy idegentől és mégis egyszerre megindítító, mert történik bennünk valami. Egy pillanatra megállít ez a mondat, mintha egy ismerős, mégis ritkán átélt érzést hívna elő: „Észrevettek.”

Ez az élmény nemcsak érzelmi szinten hat, hanem mélyebben, idegrendszeri szinten is. Sokan úgy nőnek fel, hogy nem igazán tapasztalják meg a valódi figyelmet. Nem kérdezik meg őket, mit éreznek, nem tükrözik vissza, kik ők, és így nem is tanulják meg igazán megélni azt, hogy láthatók.

Ezért amikor valaki — még ha egy idegen is — azt mondja: „örülök, hogy láttam”, az nem csupán udvariasság. Egy mély, alapvető szükségletet érint meg: hogy a létezésem számít.

Talán ezért hat egyszerre furcsán és mégis szívhez szólóan.

A kommunikáció mint érzelmi tér

A szavaink nem a levegőben lebegnek, hanem teret hoznak létre. Egy olyan teret, ahol biztonságban lehetünk és kapcsolódhatunk , vagy egy olyat, ahol eltávolodunk, mert újra és újra azt éljük meg: nem számítunk. Éppen ezért fontos, hogy figyeljünk egymásra és lássuk meg annak felelősségét annak, hogy hogyan szólunk a másikhoz. A kapcsolat két ember között nem attól változik meg, hogy tökéletesen kommunikálunk, hanem attól, hogy jelen vagyunk egymás számára. Hogy észrevesszük a másikat, és kimondjuk azt, amit talán ritkán hallunk, de mélyen vágyunk rá. látsz, létezem, számítok.

És néha ennyi is elég ahhoz, hogy valaki egy kicsit könnyebben menjen tovább, és szebb napja legyen.

#kommunikáció, #kapcsolódás, #figyelem, #jelenlét, #önismeret, #apródolgok #emberség, #coaching, #imago, #imagokapcsolatterapia